Tájház

Tájházunk 140 éves, ez az egyik legrégebbi parasztház Bogácson.

A ház és a kerítés kőből épült, a kövek sárral vannak egymáshoz tapasztva, berendezésének nagy része gyűjtésből való. A tájház a földnélküli parasztemberek életkörülményeit mutatja be, a bogácsi palóc népviselet, öltözet is megtalálható a kiállítási darabok között. A tájház a 19. század végén kialakult háromhelyiséges parasztház. Helyiségei soros elrendezésűek, azaz egymás után következnek. A szoba-konyha-kamra beosztású parasztház alaptípusnak tekinthető. A ház rövid véggel fordul az utca felé, a ház egyetlen bejárata a középső helyiségbe, a pitvarba vezet, a többi helyiség ezen keresztül közelíthető meg. Külön bejárata csak az istállónak van. A döngölt földű szoba az egyetlen fűtött lakótér, itt látható a búbos kemence.

A jelenleg látható búbos kemencét Dorogi Attila, helyi épület- és kőszobrász, néprajzos építette ujjá. A Tájházunk nyitott kéménynek vagy szabadkéménynek nevezett füstelvezető szerkezete jóval fejlettebb a korabeli kéményeknél, mert ez már nem az épületen belül teríti el a füstöt, hanem a tetőn keresztül a szabadba vezeti. Fontos, hogy a pitvart is jobbára füstmentessé teszi.

A konyha szerepét betöltő külön főzőhely: a pitvar. A tűzhely a nyitott kémény alatt helyezkedett el, az asszonyok – az ilyen szegény parasztcsaládokban – olyan konyhában főztek, ahol a fejük fölött gomolygott a szabadba a tüzeléskor keletkezett füst. A ház pitvarának nyílt tűzhelye a kemence szája, vagyis a fűtőnyílása előtti padka, mely egy szintben van a kemence fenekével. A kemencét a kenyér és a tésztafélék, hurka-kolbász, hús sütésén kívül főzésre is használták: rendszerint babot, borsót, lencsét, szemeskukoricát főztek benne, még gyümölcsöt is aszaltak. A ház legfontosabb tároló helyisége a kamra, elsősorban a gabonafélék, a liszt, a korpa, a szalonna, a kolbász és más élelmezési nyersanyagok tárolóhelye.

A parasztházban kevesebb fekvőhely volt, mint a család létszáma. Télen elterjedt a kemence padkáján, valamint a deszkalócákon, padokon, nyáron pedig a földön alvás. A szobában egyetlen hálóágy látható. Ezen az ágyon a gazda és felesége aludt, a család többi tagja lócapadon, a kemencesarokban, földre terített szalmán vagy szalmazsákon hált. A parasztház kamrája volt a menyecskék és a felnőtt lányok hálóhelye. Télen is a fűtetlen kamrában háltak kisgyermekeikkel. Nyáron a szoba kihalt, besötétítették és jól fellocsolták a földjét, hogy hűvös legyen, és csak hűsölni mentek be. Aludni sem igen aludtak benn. Leggyakoribb nyári alvóhely a pitvar, fejjel a küszöbnek, lábbal befelé aludtak.

Az istálló a lakóházzal egybeépített, amely azonban önálló bejárattal rendelkezik. Kecskét tartottak benne, mivel igavonó állatokra föld híján nem volt szükségük, a tej és tejtermékek biztosításához kellett a tejelő állat. Az istállóban most régi használati eszközöket láthatunk: a kender megmunkálásához tiloló, gereben, guzsalyok, motolla, a kőbányászat -, kőfaragás eszközei, faszerszámok, egyéb darabok.

A kerítés is kőből épült, akárcsak a ház. Bogácson minden kőből épült. Vályogház nemigen volt, mert kő akadt bőven, több kőbánya is működött itt, illetve működik ma is. Már a 19. sz. végén hordtak innen köveket országszerte építkezésekhez, útalapokhoz.

(forrás: www.bogacs.hu)